Csak ennyit kell tenned, és hamar formába jössz szülés után
Szerintem sokunkat érdekel, hogyan fogunk a szülés után visszatérni a "régi" testünkbe, amit azért valahogy tudunk, hogy sosem lesz ugyanaz. De ebbe nem lehet beletörődni, és nem is kell! Hogyan érheted el, hogy közel olyan formád legyen, mint előtte, vagy akár jobb? Mennyit tehetsz érte megelőzőleg?
A regenerációról
A regeneráció szó jelentése: az élő szervezet újjáéledése egy erőteljes testi, lelki vagy szellemi igénybevétel után. Fáradt állapot teljes kipihenése, fáradás előtti állapot visszaállítása.
Na, bumm, pont akkor beszélünk erről, amikor életünk egyik legkimerültebb időszakában vagyunk?! Igen, mert ez sem tart örökké! Viszont csak akkor lehetsz ebben biztos, ha van terved. A regeneráció a legtöbbek fejében egy automatikus folyamatként él, ami részben igaz is. Azonban azt sokan nem gondolják át, hogy ez tanulható, a testünk pedig tanítható. Amikor testedzést végzel, nem csak fogysz, izmosodsz, sőt! Ez csupán ok-okozati összefüggésben van a tetteink következményeként!
Elsősorban azt kell megérteni, hogy az edzés hatására milliónyi kémiai reakció indul el bennünk, melyek fizikai összefüggésekké manifesztálódnak idővel. A legelső, amit ugye sokan éreznek, az izomláz. Ez egy gyulladásos állapot, mely jó esetben nem halad meg egy ideális szintet. Egy jó edző tudja, hogy az izomláz csak egy bizonyos pontig előny, egy ponton túl azonban rombol. Tehát nem kell elrágni a vasakat!
Igyekszem a lehető legegyszerűbben, szakzsargon és túlaprózás nélkül elmagyarázni. Amikor edzel, az izomrostokon apró mikroszakadások keletkeznek. Ezek aktiválják azokat a fehérvérsejteket, amelyek minden trauma, sérülés esetén hadba foghatók. Ezek a sejtek a helyszínre érve teszik a dolguk és elindítják a fehérjeszintézist, ami már egy kívánatos állapot. Az izom mélyebb rétegeiben lévő őssejteket ez arra sarkallja, hogy munkába álljanak és segítsék a nagyobb, jobb, erősebb sejtek építését. Amikor ez már nem nő tovább, akkor akár több sejtet is képesek képezni egy helyett, persze csak bizonyos korlátokon belül. Ha a folyamat elég ideig ismétlődik, a másolás végterméke javul, hiszen már nem a satnya kis régi sejtecskéket másolja a szervezet, hanem az újra és újra sérülésekkel ingerelt és feljavított újakat. Ennek hosszú távon pedig olyan következményei is lehetnek, hogy a genetikai kód egy-egy szegmense képes ezt rögzíteni és jobb genetikai kódként tárolni, melynek továbbadására is képes a szervezet. De ez ugye, egy másik téma.
Tehát, ha időben elkezdesz edzeni, azzal nem csak a súlyod, az alkatod befolyásolod, hanem a jövőd is a kezedbe veszed. Már beszéltünk a mozgás babára gyakorolt szuper hatásáról, így engedtessék meg, hogy most a mama szemszögéből nézzük.
A mozgás a babának, de az anyának is jó
Ilyenkor az anya teste emlékezik a regeneráció folyamatára, nem csak "valahonnan", hanem a napi rutinból. A regeneráció kevesebb időt vesz igénybe, olyan, mintha 1 kőműves helyett 10-12 építene ugyanakkora falat. Erre mondják, hogy a rutin - na, ja! Tehát, amikor te a várandósságod alatt is mozogsz, a kis sérüléseket gyakran meg sem érzed, mert nincs lehetőség az elhatalmasodásra, mivel a tested azonnal nekilát a javítgatásnak.
Ez a szülés/császár után mennyei ajándék, hiszen nem mindegy, hogy a fájdalom, és a gyógyulás egyes fázisai meddig húzódnak el? Az sem baj, ha a tested jól viseli a rárótt terheket, és sajnos vannak olyan esetek, ahol az is szerencsés, ha egyáltalán kibírja. A közvetlen környezetünkben is volt olyan eset, ahol az orvosok együttesen adtak hangot a véleménynek, hogyha a kismama nem lett volna edzett, akkor nem biztos, hogy most beszélgetnének. Hála az égnek erős volt, és a teste is!
Bizonyított tény, hogy a jó fizikai állapotú anyukák gyorsabban gyógyulnak, kisebb az esélyük a depresszióra, aktívabb családi és társadalmi életre képesek, miközben a párjukkal is rendezettebb marad a viszonyuk. Ezzel együtt kicsit kitolódnak a határok, jobban bírják a fájdalmat, tudatosabban mozdulnak, gyakorlottabban értelmezik a testük jelzéseit, csökkentve a szövődmények lehetőségét. A keringésük sokkal gyorsabban helyreáll, ha egyáltalán vizesedtek, akkor gyorsabban veszítik ezt a megkötött vizet, illetve a méhizom visszahúzódásánál is sokkal jobb esélyekkel indulnak. (Egyébként kevésbé is lazul a méhizom, hiszen az is edzésben van.)
Ha megpróbáljuk ezeket összegezni, egyszerűen nyilvánvalóvá válik, hogy a családtervezés időszakában kötelessége lenne minden egészséges (vagyis nem veszélyeztetett állapotú) nőnek nekiállni sportolni, ha addig nem tette. Szerintem minden anya imádja, ha a gyermeke szépsége és okossága mellett őt magát is dicsérik. Ki nem vágyik az elismerő szavakra/tekintetekre, hogy mennyire jól néz ki?! Nem beszélve arról, hogy a nehézkes, lassú mozgás a gyerek mellett sem könnyíti meg a tevékenységeinket. Nem baj, ha gyorsan, fájdalom nélkül tudsz lehajolni hozzá, felkapni őt, később pedig rohangálni vele, vagy akár üldözni a törpét, akinek számos más ötlete van, hogy merre menjen, és mit csináljon.
Jogod van nőnek lenni, boldognak lenni, teljes életet élni! Jogod van olyan anyává válni, olyanná, akivé te akarsz lenni és nem olyanná, amit a sors mér rád. Ezek a te döntéseid, mutasd meg, hogy az anyaság valóban a legjobbat hozz ki belőled minden fronton!